2010. január 30. (szombat)Én és linux![]() Én és linux. Úgy hozta a sorsom, hogy linuxot kell, használjak. Ha már kell, hát legyen. Teljesen pozitívan álltam hozzá. Még otthonra is terveztem, hogy felrakom. Úgy is annyit dicsérik, és folyton azt hallom, hogy mennyire alternatívája a windowsnak. Szóval pozitív hozzáállásból nem volt hiány. A feladathoz 64 bites Redhat fedőnevű linuxot kell, használjak. A telepítés menete: Nagyon kellemesen indult, szép nyitó képernyő, gyors település. Telepítés, újraindítás után, persze nem indult. Közölte velem, hogy az: X szervert nem tudja indítani. Mindezt tette egy olyan képernyőn, amit még a legpancserebb kódlap problémás DOS-os gépen sem láttam 20 éve. Gondolom valami táblázat félét akart rajzolni, de nem igazán sikerült neki. A gépben egy nagyon videó kártya volt, ATI „play hard!” kategóriából. Nem akartam ezzel vesződni, ezért videokártyát cseréltünk. Egy szintén felső kategóriás NVIDIA kártya volt a következő próba. Eredmény, hasonló. A harmadik próba egy retro hangulatú nvidia. Itt már elindult az X (generic VESA módban) Linux megvan. Boldogság. Most jön cd-ről a telepítendő alkalmazás. Manuel (User Manual) szerint tar –zxcv … paranccsal terminálban kicsomagoltam, majd elindítottam a telepítőt. Frankó grafikus telepítés, nyelv, könyvtár kiválasztás. Alkalmazás szépen feltelepült. Innen kezdődött az én kanosszám. Hiába a csicsás grafikus telepítés, a környezeti változókat, útvonalakat, licensz fájlokat, kézzel kellet beállítgatnom n+1 katyvasz konfig fájlban. Szintén kézzel kellet elindulóvá tenni 2 példányban a flexlm licensz managereket. A leírás setenv-el mutatta a beálitásokat de azt a default shell nem ismerte. Ezt még nem is a linux rovására írtam, hanem az alkalmazás gagyiságára. Itt jegyzem meg, hogy egy 22000 dolláros programról van szó. Itt a program már majdnem elindult. De csak majdnem. Valami xlib.c vel volt problémája. Gondoltuk kell neki rendes driver. NVIDIA oldalon meg is találtuk a szükséges drivert. Letöltés után elindult, majd közölte, hogy fut az X és ezért nem tud települni. REDHATéknál az X az újra indulósra van kitalálva ezért a normál bezárás nem igazán müködöt. Redhat, nvidia fórumokban a megoldást az „init 3” hozta. Feltelepítettük de nagyon nem működött. (bár azt írta ki, hogy minden rendbe) Itt még az xorg.conf fájlban kellet matatni. Már bevontam linuxot életvitelszerűen használó embereket is. Akik egyből a redhatot szidták, mondván más disztribúció jobban működik. A válaszom egyszerű. Nekem ahhoz nem kell segítség, hogy szidjam. Ahhoz kell segítség, hogy működésre bírják. 3-4 óra baszakodás után elindult nvidia módban a linux. Örömömre egyből működött a több monitoros megjelenítés is. A program elindult. (elég ócska felület, szinte semmit nem tud) Linux érdekessége. Elhiszem, hogy nehéz kérdés, hogy a scrollbár az alkalmazás jobb vagy bal oldalán legyen. De ha már annyi disztribúció van igazán, lehetne jobb és balos verzió is. Az, hogy egy operációs rendszeren belül alkalmazásonként változzon a scrollbár helye az röhejes. Másik ötletes dolog a copy/paste funkciók. Vagy ezek hiánya. Ahány program annyi féle gombbal működik, és az már egy jó eredmény, ha működik. Sok programnál nem is csinál semmit a menü pont, vagy nincs is. A fejlesztők külön érzékkel választották ki az olvashatatlan betűket. Firefox-al nézve a prog.hu szinte olvashatatlan. Elindítottam egy folyamatot, ami már 30 órája dolgozott és még nem volt kész. Gondoltam mivel 2009-es kiadás, és ekkor tájt már a többszálúság elvárható. Betolok a gépbe egy pen driveot másolás céljából. Nem kellett volna. Le ugyan nem fagyott de valami borzalmasan lelassult. Annyira, hogy a terminál ablakban futó TOP program, nem tudott beszámolni 0.5% feletti CPU használatról. Pen drive kihúzása után sem ált helyre a rendszer, csak a reboot segített. Így ismét buktunk 30 órát. (köszi linus). Ha már linus. Gondoltam a netten keresek, valami használható könyvet, doksit linux használatáról. (mint írtam fent, otthonra is azt terveztem) Találtam a netten egy magyar nyelvű linuxos doksit. (ubuntú világa) Azt hittem elhányom magam. Che Guevara stílusban a szabadszoftver forradalmáról áradozott a fickó (többször tényszerűen hülyeséget írva), közben a Rákosi korszakot meghazudtoló személyi kultuszt nyalt linus köré. Az a fickó jutott róla eszembe, aki a fix.tv-n szerencsétlenkedett anno. Mindig be akarta mutatni milyen rohadt jó a linux. De mindig beégett. Emlékszem modemmel, külső winyoval, video lejátszóval szívott. Valamiért nem működött, de állítólag otthon jól ment neki. Visszatérve a linuxhoz: ezt látva nem hiszem, hogy valaha is sikerül túl lépni az 1%-ot. Ami hibahatár alatt van. Nagyon messze van a windows alternatívától. Elhiszem, hogy „szakemberek” szerint szar a windows, viszont használható. Nálam a használaton lenne a hangsúly. Én használni akarom és pont. Az operációs rendszer számomra nem cél, csak eszköz! Én dolgozni akarok rajta, nem bajlódni. Ha valamit folyamatosan szabályozgatni akarok akkor ott van nekem a felségem és a három gyerek. Ha valaki azzal a dumával jön, hogy más ablakkezelő vagy más disztribúció kell. Akkor azt kinevetem. Szerintem pusztán azért van ennyi disztribúció, hogy legyen mivel takarózni. Ha megkérdezel egy linuxost, hogy xy disztribúción ezt és ezt hogyan kell csinálni. Mi a válasz. Azt nem tudom másik disztribúción nagyon egyszerű megcsinálni. Pedig nyilván ott sem egyszerű, vagy ha egyszerű a válaszadó nem tudja. De mindig nyertessen, tud kibújni a „hülye vagy, nem értesz hozzá.” Vélemény alól. Mindezt úgy, hogy még te érezd magad kellemetlenül, mert nem azt a disztribúciót használod, amit kellene. Windows viszonylatban nincs ilyen kibúvó. Nekünk sajnos be kell ismernünk, ha valamit nem tudunk…
Beküldte Kisj
in Velem történt
at
19:40
| Megjegyzések (14)
| Trackbacks (0)
| Kilépések Toplistája (0)
2010. január 16. (szombat)Coming out
Úgy látszik változó korba léptem:
- Új munkahely, - Jogosítvány, és vezetés. Továbbra is érdemes olvasni a blogomat, mert itt teszem közzé a dátumokat mikor lesz forgalmi gyakorlatom. (nem kizárt, hogy felér majd egy, egyesített Critical Mass-al és BKV sztrájkkal) - Linuxok fogok használni. Nem önkéntes döntés. Egy programot kell használnom ami RED HAT linuxot igényel. Ez elég sok változás, pedig még csak január közepe van. Előre félek mi lesz még év végéig. Remélem, nem leszek meleg. Bár duplájára nőne az esélyem egy szombat esti randevúra, vagyis plussz 1, de mivel Stinget tutira nem tudom rávenni, hogy csináljon a blogomra rózsaszínű hátteret ez mínusz 1. Szóval maradok a lányoknál.
Beküldte Kisj
in Velem történt
at
13:38
| Megjegyzések (0)
| Trackbacks (0)
| Kilépések Toplistája (0)
2009. október 14. (szerda)Vízöntő![]() Egy aktuális projektemben alumínium profilokból kell egy speciális célgépet építeni. Nagypontosságú lineáris vezetékeken kell lézersugárzót és kamerát mozgatni. Már majdnem minden meg van hozzá. Éppen csak annyi hiányzik, hogy össze tudjam szerelni a gép vázat. Tök idegesítő: sok munka, tervezés, szoftverek, 7 számjegyű számla. És pár darab tartólemez miatt nem tudom összeszerelni. Felszereltem egy lineáris egységet az asztalom mellé, hogy teszteljem a MCU – FPGA szoftvereket. Fontos kitétel, hogy a lézersugárzók egyenletes sebességgel, zökkenő mentessen, mozogjanak. Ezt folyadékkal nagyon egyszerű tesztelni. Olyasmi, mint az Egri csillagokban a kifeszített dobon a borsó, ha rezeg a borsó, akkor fúr a pogány. Hasonló a szitu itt is, ha remeg a víz, akkor nem jó a mozgás. Ez amúgy csak belemagyarázás, a helyzet, az hogy nem bírtam ki, hogy nem mozdítom meg a mechanikát addig is, amíg nincs összeszerelve. Ebből a tenni akarásból születetett ez a videó...
Beküldte Kisj
in Velem történt
at
16:25
| Megjegyzések (0)
| Trackbacks (0)
| Kilépések Toplistája (0)
2009. október 11. (vasárnap)Luk reload
Még mindig 2009
Úgy látszik, most van a lukszalag másolás szezonja. Egy holland fickó talált meg, egy német gépkereskedőn keresztül. Van neki egy gépe, ami a boot programot, paramétereket lukszalagon tárolja. Van belső tárolója, így nem kell minden bekapcsolásnál betölteni, csak ha valamiért elfelejti. Persze elfelejti a rohadék pár havonta. A gond, hogy neki nincs meg a betöltő szalag. Ezért valami komájától kell elkérnie, aki több száz kilométerre lakik tőle (szerintem nincs is akkora Hollandia). De mivel a komájának is csak egy példánya van, és pár havonta neki is kell, ezért nem szívesen adja oda. Ha elszakad vagy meggyűrődik, akkor az ő gépének is annyi. Elküldte a szalagot, hogy csináljak pár példányt neki. Próbáltam meggyőzni, hogy vegyen egy közép kategóriás laptopot és adok neki egy USB-s lukszalag emulátort, ami SD kártyáról mímeli a lukakat. Még olcsóbban is kijön, mintha küldözgetjük a szalagot. De konzervatív fickó, ragaszkodik a lukas szalaghoz. Közben a német gépkereskedő is kitalálta, hogy neki is kell másoló, mert több ügyfele is kért már tőle szalag másolatot. Talált a lomtárában egy 1978-as gyártmányú lukasztót. Elküldte és küldött vele egy DELL laptopot, hogy illesszem össze a kettőt. Na itt eset pofára. A laptop ugyanis használt. Nem nagyon, modern, gyors meg szuper jó, csak annyi vírus van rajta, hogy kilógnak még a laptop táskából is. Sok perverzióra rá vehető vagyok, de én, bízza, nem telepítem újra! Megírtam neki… kis morgás után mondta, hogy vegyek akkor egy új laptopot (amin van Windows) és azt küldjem ki. Na itt meg én estem pofára. A laptopot recovery lemezről 30 perc alatt újra telepítettem volna, ha meg elmegyek a nagykerbe, sorba álok, hazajövök az minimum 3 óra. De térjek vissza a lukasztóhoz. Ez egy FACIT 4070 típusú. Megtaláltam a netten az eredeti reklám brosúráját. Ez a jóasszony reklámozta. ![]() A reklám anyag büszkén dicsekszik, hogy akár 75 karakter per másodperc sebességgel is tud dolgozni. (A valóságban a 31 éves eszköz csak 13 karakter per másodperccel tud dolgozni.) Ez tök jó, nekem 62Kbájtot kell 5 példányba lemásolnom vele. Vagyis 62*1024*5 luksort kell lukasztanom, ezt elosztom 13-al akkor kijön, hogy ~ 25000 másodperc a szalagok másolása. A bonusz az az, hogy a szerkezet nem csak lassú, hanem hangos is. A szalag maga teljesen érdektelen. Hogy mégis érdekes legyen írtam egy kis programot, ami megszámolta a lukak számát 63508 luk sor van rajta (~160 méter hosszú), van rajta a továbbító luk sor és az 330215 adat luk. Így összesen 1968615 konfettit tudok adni gyermekeimnek. Annyi érdekesség van a szalagon, hogy olvasható formában rálukasztották a készítés dátumát. ![]() Fasza. Ezt hívhatjuk „HOLE ART’ –nak. Ilyet én is akarok. És lön... ![]() PROG.HU-s könyvjelzők a szerkesztőség címén rendelhetőek.
Beküldte Kisj
in Velem történt
at
00:00
| Megjegyzések (4)
| Trackbacks (0)
| Kilépések Toplistája (0)
(Page 1 of 4, totalling 16 entries)
» következő oldal
|
Kategóriák |